2014. szeptember 24., szerda

7.

Sziasztok!

Először is ismét egy bocsánatkéréssel szeretném kezdeni a bejegyzést amiatt, hogy ilyen szörnyű állapotokban lévő posztokat adok ki a kezemből. Utalok itt a számos félregépelésre és helyesírási hibákra. Már a múltkor is írtam, hogy semmi erőm/időm rá, de annyira tud idegesíteni másnap, amikor visszaolvasom, hogy megpróbálok jobban odafigyelni, ill. visszamenőleg javítgatni.
(Mentségemre szóljon, hogy a legutóbbi bejegyzés keletkezésekor nem voltam épp a legjobb állapotban, így az enyhe delíriumom számlájára is írható a nagyszámú hibázás..:))

Na de térjünk a lényegre.
Az elmúlt két napom olyan szinten unalmas volt, hogy szavakba sem tudom önteni. Ma konkrétan elaludtam(!) pohártörölgetés közben..:D De ezért jó az F&B, mert valami mindig csurran-csöppen, így egy csésze kávé/jegeskávé is.

Azután annyi izgalom volt még, hogy egyedül vezettem haza, úgyértve, hogy nem ült mögöttem a Lili, mert ment valahova a kolegáival. Szóval muszáj volt elővennem a tájékozódási képességem, mert eddig ugye ő diktálta mindig az útvonlat az iphone-járól...De most nem, és ez azért is nagy szó, mert a mi szállodánk van a legmesszebb hazulról, és kb 20 percnyi utat kellett előhívnom a memóriámból. De sikerült! (Na jó egy helyen rossz hídra kanyarodtam fel, de megoldottam.) Annyira jó egyébként a robogózás! Sokkal könnyebb (még jó) vezetni, mint egy kocsit, nem is fullad le, jobban érzed a távolságokat stb. A biciklinél meg gyorsabb és stabilabb.

Ja erről jut eszembe, hogy tegnap meséltem Pam-nek (a supervisor, aki adta a robogókat), hogy képzelje, szombaton én vezettem haza az állatkertből, persze mindezt múlt időben. Erre csak bólogatott, hogy aha-aha. Eltelt utána negyed óra, n meg megjegyeztem, hogy na hazafele én fogok vezetni, mire Pam derűs arccal felkiáltott, hogy Tééényleg?? Megtanultál vezetni? - Igaza volt Annának; mindent jelenidőben! :) Mindegy, vicces volt. Amúgy nagyon szeretem a napnak az utols óráit, amikor Pammel, Thonggal vagy Peth-el beszélgetünk. Tegnap is olyan boldogok voltak, hogy annyi lehetőség (-mondtam hogy bárhova lehet menni kb gyak-ra) én Thaiföldet választottam. Peth meg hozott nekem egy tök finom baconös szendvicset, csakmert megjegyeztem, hogy éhes vagyok..:) Hogy Thongról is mondjak valamit; ma megkérdezte, hogy Európában háború van-e most. (Ugye nincs amúgy? :D) Itt próbáltam rátérni a 2. vh-ra, tényleg érdekel, hogy ők tanulnak-e ilyesmit-megemlítés szinten-töriből, de felléptek a nyelvi nehézségek, így hagytam az egészet.

Viszont a másik kedvencem, hogy Care (a múltkor feltöltött képről a bal oldali lány) nemrég,  egy unalmas percünkben rákeresett a google-n Magyarországra. És így nézegették a képeket Wansai-al és Eye-al (ők a másik két lány a képről, és ők sajnos EGYÁLTALÁN nem beszélnek angolul, amit nagyon-nagyon sajnálok, mert tuti tök jóban lennénk, mert még így is kedveljük egymást szerintem, de úgy meg pláne király lenne..na mindegy) Szóval visszatérve a google-ra, egyszercsak kijött egy kép egy puliról...Na hát azt a nevetést képzeljétek el.. Hogy mi ez? Mondom egy kutya. Nem hitték el! Egymásnak mutogatták és halálra röhögték magukat. Nagyon vicces volt..Pam meg gyorsan megállapította, hogy ez inkább egy felmosófa, mint egy állat. De még másnap is előhozakodtak  pulival..Care mondta, hogy egyszer el szeretne jönni Mo.-ra, és akkor már adjak neki egy pulit is. Imádják. :D

Néhányotoknak már meséltem, hogy mindannyian, akik jöttünk, megkapjuk azt a kérdést, hogy 'do you have boyfriend?' Komolyan mondom, hogy szinte nem telik el nap enélkül. És ha mondjuk, hogy nincs, nemes egyszerűséggel kinevetnek. Miért? Nagyon vicces. :D Amúgy tényleg minden kolegám kapcsolatban van, és itt ez a normális. Valahol jó, hogy ilyen fiatalon már találnak párt, de..hát nem tudom. Volt múltkor egy indiai-londoni üzeltember, akit én szolgáltam ki reggelinél, és kicsit beszélgettünk is, mert ő is-sok más vendéghez hasonlóan megkérdezte, hogy norvég vagyok-e, vagy még jobb: te ugye nem vagy thai?..Szóval másnap jött megint ez az ember, és már mutogattálk nekem, hogy ott jön a boyfriendem..:D Viccesek. Emiatt néha kénytelen vagyok nézegetni a lányokkal thai fiúk képeit. Ilyenkor M rendszerint felbukkan, én meg gyorsan felteszem neki is a kérdést, hogy na mit szól hozzá vagy hozzá. Mire ő minden egyes alkalommal előveszi a telefonját, és megmutatja a háttérképét Berttel, hogy neki csak ő tetszik. De mindezt olyan mozdulatokkal, hogy kész vagyok, annyira vicces. És tényleg mindig. Azt a képet komolyan mondom már többször láttam, mint ahány Buddha szobor van a városban..:D Mindegy, megbocsátom, kedvelem M-et még mindig. Ő az, aki olyan pofátlanul csempészi bele a thai szavakat az angolba, és olyan meggyőződéssel mondja ki őket, hogy sokszor már azt hiszem, hogy én vagyok a hülye, amiért nem értem. :)

Néha amúgy sajnálom, hogy nem pszichológiát, vagy szociológiát, vagy szociálpszichológiát tanultam, mert annyira érdekelne, hogy mi játszódik le az ilyen emberek fejében. Ezt így az egész társadalomra értem és a nemi identitásukra. Annyira idegen számunkra (még jó), ők meg a legnagyobb természetességgel mondják, hogy ő fiú, de lánynak képzeli magát, de ugyanakkor a lányokat szereti, néha a tomboyokat. (=inverz ladyboy)..Oké. Nagyon fura, nagyon, és mindennap szembejönnek velünk. Miért alakult ki ez és hogyan? Múltkor valamikor késő este egy mcdonaldsban kötöttünk ki, ahol 16 év körüli lányokat láttunk.. furán néztek ki, pl lelógott a lábuk azt 5 számmal kissebb szandálról, meg ilyenek, és gyanús volt, hogy nem teljesen azok, amik. Aztán fél óra múlva megláttuk őket újból, ahogy mennek haza, de immár a hajukat a kezükben vitték (mert paróka volt ugye)..Borzasztó látvány volt. Mi veszi rá őket? Ok, hogy vannak, akiket tényleg erre nevelnek a szüleik megélhetési szempontól, de akkoris. Meg nagyon elmosódnak emiatt a határok a külső nemi jegyek között. Beszéltük a többiekkel, hogy a férfiak nagyon femininek itt, pl olyat, aki szakállas lett volna, talán még nem is láttam..

Arról már írtam, hogy mennyire adnak a külsőségekre. Ezt támasztja alá, hogy azt a szót kb mindenki ismeri, hogy handsome. Azt nem, hogy help vagy cheese, vagy write vagy money, de azt hogy HANDSOME; mindenki. Múltkor, mikor voltunk a night bazar-ban, láttunk egy embert, akivel csomóan fotózkodtak. Hosszas tanakodás után én voltam az a bátor, aki odament hozzá, és megkérdezte nagyon udvariasan, hogy "Who are you?" :D-persze nem értette, így folytattam, hogy modell? actor?-mire a vele lévő asszisztens-szerű nő megszólalt, hogy: "Actor. Very handsome."- ennyi. :D

Még a vasárnapi túránkról írok pár szót, ami kicsit csalódás volt-a szervezés szempontjából. Azzal kezdődött,hogy eleve kb 8ra értek ide hozzánk, a megbeszélt 7 helyett. Persze a buszban, ami kb 15 személyes volt, csak az utolsó sorban volt már hely, ami egyenlő volt azzal, hogy kb semmi hely nem volt a lábunknak, konkrétan cakkra pont befértünk és ennyi. 4 óra út oda + 4 vissza meg nem annyira kényelmes így. Aztán megálltunk Chiang Rai-nál, ahol egy elég híres és iszonyat szép templom van, volt rá fél óránk, az idegenvezető- egy rettenetesen ellenszenves nő- meg konkrétan semmit nem mondott el róla. Így még mindig nem tudom, hogy miért van a templom falára kung-fu panda meg neo a mátrixból festve...Ezután megálltunk a Mianmari határnál=kb egy híd, amiről láttuk a feliratot, hogy welcome in mianmar. Na most erre is ugyanúgy fél óránk volt, holott a látnivaló nem volt egy was ist das. Na aztán ebédeltünk, erre nem panaszkodom, pláne, hogy telezabáltam magam a kedvenc mango+sticky rice-ommal, utána pedig elmentünk a Golden Triangle-hoz, és csónakáztunk a Mekong folyón, amiben az a pláne, hogy onnan egyszerre látod Laoszt, Thaiföldet és Mianmart. Átugrottunk Laoszba-újabb 30 perc, kb nem láttunk semmit, de legalább elmondhatom, hogy voltam Laoszban, hű. A végén pedig elmentünk egy Long Neck faluba, ahol kb már minden zárva volt, páran lézengtek, és látszott, hogy az egész csak a turistákért van (mint Hollókő...), szóval sokat nem tudtunk meg erről a kultúráról, de legalább szép autentikus volt a táj, és volt egy aranyos kislány, akit megszerettünk. :) Végül 4 óra út haza, amikor kiszálltunk panaszkodtunk kicsit, a nő ki is találta, hogy miattunk indultunk el későn, mert nem tudta hol az apartmanunk. (Itt megjegyezném, hogy Kannának valami haverja is jött velünk és már az ő hoteljéhez is kb 7.50kor értek oda..) Mindegy, hagytuk a fenébe, végülis csomó mindent láttunk. Csak azt kell majd jobban átgondolnunk a jövőben, hogy mi éri meg jobban: minél több dolgot látni, vagy inkább kevesebbet, de jobban átélni őket. Lehet én erre voksolok.

Tegnap amúgy a lányokkal elmentünk a Night Bazar-ba megint, és kipróbáltuk a halpedikűrt. 15 percért fizettünk 40 bahtot, ami 280 ft! És végül fél órát voltunk bent, mert a tulaj szerintünk minket használt vendégcsalogatónak. :D Amúgy nem is tudom leírni milyen volt..Az első percekben nem bírtuk abbahagyni a nevetést, anyira csikizett és annyira furcsa volt, és rossz. :D De aztán megszoktuk. Egyszer jó volt. :) Ja és vettem egy fürdőruhát, amit lealkudtam 480ról 350-re! Cili, ha ezt olvasod, csomó olyan fürdőruha volt, mint a Volton, és nyilván negyedannyiért. Kb 2350 Ft-ot fizettem érte, itthon egy bugyit nem nagyon kapni ennyiért. Szóval jó volt.

Most megyek, mert takarítanunk kell, ugyanis holnap jön hozzánk egy német couchsurfinges! Még sosem voltam host, így kicsit izgulok is, de biztos jó lesz! :)

Ezt a linket feltétlenül nézzétek meg, a sportesemény képei vannak itt. (Nyilván persze egyedül nekem volt kék legyezőm,az összes szín ismétlődött ezenkívül..nem mintha nem lógtam volna ki épp eléggé enélkül is..:D)

https://www.facebook.com/RatiLannaCM/photos/pcb.710503775709995/710503335710039/?type=1&theater

És jöjjön pár kép:
Chiang Rai


 Az már ott Mianmar
 Csónakázás 3 ország között

 Laosz

 Thaiföld újra (ott ülünk fenn egyelőre még nem igazi elefántokon :))
 Long Neck Village









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése