2014. szeptember 20., szombat

thai6

Sziasztok!

Bocsánat a hosszú csendért, csak kicsit zsúfolt volt ez a hét, nem nagyon jutottam géphez eddig. Na de nézzük akkor sorjában:

Hétfőn nem történ semmi különös, azonkívűl, hogy unka után elmentünk a Wat Pra Sing nevű templomkomplexumba, ami a múltkori felfedező körútunkból kimaradt. Szép volt, jó volt, de ugyanolyan, mint a többi. Kedden viszont részt vehettünk a szállodák közötti sportversenyek focimeccsén. Persze nem volt olyan egyszerű eljutni, mert mi naívan azt hittük, hogy a hétköznapi rövidnadrág-póló kombó megfelelő lesz egy meccsnézésre, de tévedtünk, ugyanis mindenki egyforma ruhában kellett, hogy legyen, szóval kaptunk mi is egyenpólót. Nagyon komoly volt a szurkolás, kaptunk ilyen rázóüvegeket, meg minden..Én tökre élveztem amúgy, mert szeretek szurkolni, bár sajnos az énekeket nem tudtam..De a kedvenc pillanatom az volt, amikor a hiperaktív takarítónő lerángatott az első sorba táncolni, ahol rajta kívűl még egy ladyboy rázta ( ő nem olyan mnt M, konkrétan női feje van férfi testtel..). Szóval képzeljétek el ezt a csapatot, a takarítónő, a ladyboy, meg két európai, abból egy szőke. :) Ehhez egyébként már kezdek hozzászokni, hogy kilógok mindenhol és mindenhonnan. Egyébként vesztettünk sajnos.

Viszont másnap mondták, hogy van rá lehetőség, hogy a csütörtöki finálén is részt vegyünk, Path pedig megdicsért, amiért mindenkitől azt hallotta vissza, hogy milyen jól szurkoltam. Végre megvan, miben vagyok tehetséges! :D Na de ehhez a csütörtöki dologhoz, hozzátartozott, hogy szerdán részt kellett vennünk egy "meeting"-en, ahol a szurkolói énekeket+mutogatást gyakorolták. Megjegyzem már hetek óta, csak eddig nem tudtam, hogy mi ez a zsibaj. Dobok, csörgődobok meg minden, tényleg nagyon komolyan vették. Jó, hát sokat nem értettünk a dalokból, de a tapsikolás, meg mutogatás az menni fog-gondoltam én annyi wattancsu után..Kaptunk megint pólót (megjegyzem én a Pig-nek csúfolt emberkétől- lényeg, hogy nem rombolja az önérzetem :D-merthogy szerintük kb az lesz jó rám..amúgy nagy volt, de mindegy :D), és örültünk neki, hogy nem kell másnap dolgoznunk.

Eljött a csütörtök, a nagy finálé, kivonultunk tehát ebbe a közepes méretű tornaterembe, olyan felszereléssel, hogy nem igaz..Annyira nem értettem hogy kinek szurkolunk, hiszen a focicsapat már kiesett. Mindegy. Elkezdtük a mutogatós-éneklős-skandálást, ami annyira nem is volt egyszerű, mint a próbán, ugyanis mire kettőt pislogtunk, már a kezünkben volt egy legyező, 2 rázóüveg, egy két oldalú, kézre felhúzható lap és egy thai zászló. Ja hogy ezeket is kell használnunk? Igen-igen. Szóval egy kb tízperces zenés-táncos-mutogatós produkciót képzeljetek el, amihez a fentebb eszközöket használtuk. Csak később világosodtam meg, hogy tulajdonképpen a szurkolócsapatok között is verseny folyik, amibe jómagam is belecsöppentem. A legvégén ugyanis felléptek pompomlányok, akikről írtam korábban, és velük is volt egy ilyen felelgetős szeánsz. Ők amúgy valami eszméletlen giccses öltözetben voltak, mintha egy spanyol táncosnőt kereszteztek volna egy sztriptíztáncossal, és nyakon öntötték volna egy tonna csillámporral. Rajtunk kívül még 2 szálloda volt benn a szurkolói versenyben, az ő "pompomlányaik" is hansonlóan ízléstelen dresszekben feszítettek. Ja és fejhangon üvöltötték a rigmusokat, szörnyű volt. És mindegyik produkció valami nacionalista fináléba torkollott. Gyakori elem volt, egy kép a királyról, vagy thai zászlók lengetése. (Ebben még én is részt vettem) Másodikak lettünk végül. De ez az egész esemény annyira szürreális volt, a szurkolások, meg ez a giccsparádé, hogy még mindig nem tudom feldolgozni, visszaadni meg pláne nem.

Azt elfelejtettem, hogy szereztünk robogót, amit már én is vezetek! Nagyon-nagyon jó! vettünk bukósisakot is, 160 bahtért, szóval nyugi, biztonságos. Amúgy az árak annyira érdekesek is. 160ért veszel egy bukósisakot, 75ért teletankolsz, közben meg egy üveg sör 60...Ki érti ezt?..Ma pl el akartunk menni pizzázni, de annyira drága volt (300-500 között), hogy hagytuk a fenébe. cserébe ettem egy cordon blue-t, egy frissen felfedezett english pub-szerű helyen. És most kicsit hányingerem is van, pedig nagyon-nagyon jól esett. Lehet máris elszokott volna a gyomrom az európai kajától?

Mindegy. Ma amúgy az állatkertben voltunk, ami nagyon tetszett. Az egész kb egy beépített dzsungel, gyönyörű természeti részekkel. A panda, ami amúgy feláras volt, eléggé csalódást okozott. Egy db panda van, egy üvegfalon keresztül nézheted, és általában alszik. Látogatásunkkor ráadásul a falhoz fordulva. Viszont etettünk zsiráfot, voltunk fókashown, ami után kaptunk puszit a fókától, és meg is lehetett simogatni! :) Meg átéltünk egy igazi trópusi esőt is ott. Összességében megérte elmenni. Hazafelé én vezettem, a szakadó esőben, elég izgalmas volt. Ja meg odafelé megállított minket egy rendőr...De miután mondtuk neki, hogy az állatkertbe igyekszünk, és realizálta, hogy rossz irányba, teljesen belemerült az útbaigazításba, annyira, hogy meg is feledkezett a jogosítványról, meg ID cardokról, amiket kért..Szóval megúsztuk :) Már nem mintha ne lenne minden rendben..

Akartam még írni pár sort az étkezésekről. Pl hogy a levest együtt eszik a főétellel. Meg, hogy reggelire is mindig főtt kaja van. Ja és a gyümölcshöz ilyen undorító chillis-cukrot esznek. Valami förtelmes szerintem...+ mindig ki vannak rakva szószok, meg fűszerek ebédnél, és egyszer, mikor disznó volt, ott volt egy tálba cukor is. Mondom ezt így együtt? Persze, mert a thaiok szeretik az édeset. Ok. De az édességekről ne is beszéljünk, szörnyűek! Kivéve a mangós-fagyis sticky rice-ot. De amikor ilyen édes löttyben medvecukor darabok úszkálnak, hát futkos a hideg a hátamon..

Ja amúgy pénteken volt egy esküvő a szállodában. Kb először éreztem, hogy F&B-n vagyok, úgy igazán. Azt hittem leszakad a kezem, annyira fájt a sok cipeléstől. Az esküvő amúgy nem egy nagy buli itt..Először megérkezett a vőlegény egy csónakban, őt így kántálgatva-hujjogva kísérte pár népviseletes ember, aztán végigment valami folyósón, de ezt már nem láttam. A menyasszony nem tudom mit csinált ekkor, mert amikor megkérdeztem, hogy hol van, azt válaszolták, hogy "because they have money." :D szóval nem jöttem rá..:D Ezután jöttek ebédelni, mert amúgy reggel kezdődött, de az is kb 2 óra alatt lement nagyon maximum. Meg is lepődtem, mert nálunk azért szerintem egy ember nem csak egy körre megy a svédasztalhoz, ők meg  ettek egy kicsit és ennyi. De legaláb így megmaradt csomó minden, amiket mi ehettünk meg. :) Nagyon semmitől nem voltam elájulva, de azért jó volt. :)

Egyik nap még voltunk a night bazar-ba is, ami elég híres. Egyből vettem 3 felsőt. :) Amúgy hihetetlen realizálni, hogy pl a Szputnyik nevű bolt (is) innen hozza a cuccait, amiket otthon 3-4x-es áron adnak el..Egy az egyben ugyanazokat a ruhákat..

Nos mára ennyi, mert holnap korán kelünk, megyünk Chiang Rai-ba.
Üdv Mindenkinek :)
Ja és bocsánat, mindig utólagveszem észre, hogy félregépeltem, meg ilyesmik, de nincs nagyon időm/erőm javítgatni. A múltkori képen meg nem is Peth állt, hanem Thong. :D De ezek ketten számomra teljesen ugyanolyanok. Pedig nem is hasonlítanak amúgy..De Peth továbbra is katolikus, amit azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert szinte mindenki buddhista itt, de vele lehet elmegyek majd egyszer misére. :)
Jöjjön néhány kép végül:
Wat Pra Sing


 Chiang Mai Zoo





 Robogó



 Szurkolás (ez csak a focimeccs, a fináléról később)
 Kolegináim 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése