2014. szeptember 4., csütörtök

thai 2

Kedves Olvasóim,

köszönöm mindenki kérdését, jól vagyok és minden rendben.

A munka elkezdődött, egyelőre semmi különöset nem kell csinálnom, csak köszönteni a vendégeket, asztalt kínálni, teríteni, hajtogatni a szalvétákat meg ilyeneket. Nagyon kevés vendég van most a szállodában, de állítólag jövő hétre már több foglalás van. Mondjuk eleve a szálloda sem annyira nagy, 70-alahány szoba van, butik hotel. De sokkal jobb ez így szerintem, meg mint már említettem nagyon tetszik, hogy teljesen thai stílusú. A többiek ilyen hatalmas városi szállodákban dolgoznak, 600 szoba, 23 konferenciaterem, az egyik azt hiszem 20 emeletes, stb.
A mi hotelünk amúgy egy ronda barna folyó partján fekszik, aminek Ping a neve, és az egész várost átszeli.

A kollegáim továbbra sem beszélnek nagyon angolul, és rengeteg energiát veszítünk azzal, ahogy próbáljuk megérteni őket. Plusz még a sok üresjárat az, ami nagyon fárasztó tud lenni. De cserébe tényleg nagyon-nagyon kedvesek! Jönnek a folyosón, és lelkesen köszönnek, hogy "Good Morning, Timi!" A jobbak me is kérdezik, hogy "How are you?"-Persze a választ már nem értik, de annyira boldogok esznek attól, hogy ennyit el tudnak mondani, hogy öröm rájuk nézni. :D Egyébként én is így érzem magam, amikor thaiul megpróbálkozom ugyanezzel. :) De amúgy azért fura, hogy az F&B-n is mennyi hiányosság van az angollal kapcsolatban, Ma is valaki a kezembe nyomta a telefont, egy angol nyelvű foglalás miatt, amikor a főnök épp ebédelt, bennem meg felmerült a kérdés, hogy mi lett volna ha nem vagyok ott.. Na mindegy.

Más: Egyik kollegámról kiderült, hogy ladyboy. :D Pedig az előző bejegyzésben meg is akartam emlékezni M-ről, hogy ő vezetgetett körbe, és hogy tiszta buzinak tűnt, csak aztán kihagytam végül. Aztán másnap kiderül, hogy ladyboy. Ekkor teljesen képzavar keletkezett a fejemben, hiszen M nem öltözik nőnek, meg semmi, csak kissssé feminin. De szerencsére kiderült az igazság: A ladyboy nem meleg, nőnek érzi magát, de nem kel feltétlenül nőnek öltöznie. A nőies meleg férfiak nem egyenlőek a nem nőnek öltözött ladyboyokkal, mert ők nem érzik nőnek magukat. Kb ez a lényeg. Gondoltam leírom, mert mi sokat rágódtunk rajta. :D Ja és ennek működik a fordítotja is, és elvileg belőlük is sok van itt, de arról majd legközelebb. Pedig milyen érdekes téma, mi?! ..:D

Visszatérve a szállodához, írok pár sort a kollegákról; az F&B manager nagyon jófej, nagydarab, 40-50-es férfi, kb pont olyan, amilyennek egy ilyen főnököt elképzelnék. Ő szinte mindig megkérdezi, hogy milyen volt az ebéd, nem volt-e csípős stb. Sőt mondta, hogy nyugodtan kérjük meg a szakácsot, hogy csináljon nekünk mást, mert ezek a kaják ázsiai embereknek valók. Én egyelőre nem törtem meg, és mindig megettem a személyzeti menüt, még szerencse, hogy nem vagyok válogatós. (Igaz kb 100 zsebkendőt használok el egy-egy étkezéskor annyira csíp mindig.) ! Örülök is neki, hogy tényleg azokat tudom így kipróbálni, amit az itteni emberek esznek..A többiek a többi szállodában panaszkodnak a kajára, jut eszembe mindkét másik szállodában láttak patkányokat is..Mi még szerencsére nem :D
Akkor van egy lány, akinek Care a neve. A beceneve, úgy értem. Mert itt mindenkinek van valami beceneve, és még véletlenül sem az van kiírva az egyenruhájukra, nehogy meg tudjuk jegyezni őket..Szóval Care nagyon aranyos, őt kell követnem mindenhova, mert valamennyire tud angolul. Tegnap mondta, hogy megy angol órára a szállodába, merthogy van ilyen kurzus itt. Az óra után összefutottunk az öltözőben, úgyhogy meg is kérdeztem, hogy milyen volt, mit tanultál ma? -Yes.-válaszolta ő. Szóval ez ilyen..:D
Mai kedvencem: próbáljuk megérteni egymást pár pincérrel: Én: type of foods. Thai koma: No! Noo Taifun!
A "halbpi"-ről is nehezen jöttem rá, hogy half price, viszont azt már megjegyeztem, hogy az "ingl" az az english, a "ge" pedig a guests. Ja, mielőtt még elfelejtem: Én a folyóról: Why is it brown? Válasz: Because it is from the mountains.
Oké. :D
Beszéltük a többiekkel, hogy így nem nagyon fejlődik az angolunk, sőt inkább vissza, mert mindent a legegyszerűbben kell mondanunk. Pl nem mondhatom, hogy "have you ever been" csak azt, hogy "was you?"-Erre Anna, az egyik lakótársam meg is jegyezte, hogy: hagyjál már, én csak jelen időben beszélek már hozzájuk. :D
Na még gyorsan pár szót BoomChoo-ról, aki a legjobb angolos fiú a hotelben. Ő vezetett körbe első nap, és tök vicces volt. Pl mondtam neki, hogy Magyarországról jöttem, tudja-e hol van. Mondta, hogy igen, mert szereti a focit, ezért ismeri Európát. Na mondom mert nekünk aztán annyira híres a csapatunk...Erre ő: miért szerinted Thaiföldnek? :)

Végezetül leírom, hogy megjött a monszun, így mindennap esik az eső, de legalább nincs annyira meleg.
Ja ééés a nap híre!!! Kaptam egyenruhát!!!!! :))) Nadrág az saját, de egy kis kabátkát, majd teszek fel képet! (És a múltkori bejegyzésből kihagytam, hogy a hajbavaló cucc az fekete színű, ezért néz ki hülyén..)

Zárom soraim. Köszönöm, aki végigolvasta!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése