thai 8

Sziasztok!

Akartam pár sort írni arról, hogy most már igazán érezzük a többiekkel, hogy itt élünk. Az első héten, emlékszem végig olyan érzésünk volt, mintha csak egy nyaralásra érkeztünk volna, de most már hozzátartozik a mindennapi életünkhöz az út mellett heverő véres fejű patkány, a nehezen beinduló robogó, a 20 bahtos pad thai, és a festett szemöldökű férfiak is. A napokbanmeg is jegyeztem valakinek, hogy annyira asszimiláldtam, hogy néha már úgy látom, hogy nincs is ferde szeműk a thaioknak. :D

Viszont ugyebár az életben vannak nehézségek, így az itt élés-nek is. Ezek a hétvégén halmozottan jöttek elő, így most a teljesség igénye nélkül le is írom a hihetetlenül balszerencsés utóbbi pár napunkat, hogy ne csak mindig jó dolgokról legyen szó. :)

Azzal kezdődött, hogy -mint minden alkalommal- pénteken elmentünk a Zoe-ba. Velünk jött a couchsurfinges arc is, Chris, aki német, de Laoszban él. Egyébként őt összeszedni is egy külön történet volt, de én abban szerencsére nem vettem részt, viszont az Anna-Kanna párosnak sikerült egy több órán át tartó keresős, benzin-kifogyós, thaiokkal bárokat végignézős estét összehoznia. Mivel kb nem tudták egymást elérni, a hely amit meg Chros mondott, hogy ott van, kb. mintha nem is létezett volna, mert sehogysem találták meg. Én azon is csodálkozom, hogy egyáltalán meglett, mert éjfélkor még nyoma sem volt, úgy hogy elvileg 8-ra vártuk. Mindegy, vissza a péntek estéhez. Én sokáig nem élveztem a nagy bulit, mert kb fél óra telt el, amikor a Kannának gondja akadt a lábával. Innentől őt ápolgattam, sajnos annyira kiment neki a térde, hogy nem tudott menni, így szombat reggel be kellett vinni a kórházba. Ebben végre segített a koordinátorunk, akit azóta nem láttunk amúgy, mióta első nap bevitt a szállodákba. Gábor ment vele, mi pedig a többiekkel elmentünk a Chiang Mai Grand Canyon nevű helyhez. Ez egy mesterséges tó, amit csodás sziklák vesznek körül, baromi jól néz ki. Itt egy halk köszit el kell mondanom Tom-nak (annak a couchsurfingesnek, akivel olyan körülményes volt a találkozóm), hogy megadta a pontos koordinátákat. Ugyanis a thaiok nem ismerik/szeretik ezt a helyet, és a neten sem találtunk pontos leírást, hogy hogy lehet eljutni oda..De  szerencsére ez a Tom mindent tud. Mikor, már kb 30 percre voltunk Chiang Maitól, és egy rendkívűl ellensznves golfmester közölte velünk, hogy tök rossz irányba tartuunk, már azt hittük, hogy teljesen reménytelen megtalálnunk, egyszercsak felbukkant a víz kéksége és a hihetetlen látvány. Fantasztikus volt tényleg. Fürödtünk, napoztunk, néhányan ugráltak a sziklákról, (erre én nem vállakoztam és nem is fogok szerintem) de nem voltak valami sokan, mert nem annyira ismert a hely,inkább csak a külföldiek körében..a thaiok meg nem tudnak úszni..Szóval csak pár amerikai fiatal (rengeteg amcsi van + még több ausztrál) bandázott ott rajtunk kívül. Tényleg szuper volt. Aztán hazafelé úton az egyik robogóból kifogyott a benzin, mindez a városba vezető úton, elég messze kb. mindentől. Ezt elég jól megoldottuk, és azt gondoltuk, hogy már minden oké, mígnem, már a városban, de az én robogóm egyszercsak leállt. Megnéztük a tankot, és majdnem tele volt, szóval fogalmunk sem volt, hogy mi lehetett a baj. Arrajárt két külföldi, persze ausztrál, akiknek volt robogójuk, ők közölték, hogy meghalt a robogónk, hozzunk benzint és gyújtsuk fel. Kösz a tanácsot!
Hát jó, mit tehettünk, félretoltuk a robogót és leláncoltuk, majd elmentünk vacsorázni, arra a helyre, ahol múltkor a cordon blue-t ettem. Most hamburgert választottam, nagyon-nagyon finom volt, kellett is a robogós sokk után, pláne, hogy én nyilván úgy éltem meg, hogy az én hibám. De a többiek jófejek voltak nagyon és nyugtattak, hogy nem az enyém, ezek a robogók ilyenek, nem tudom tönkretenni, max tönkremegy. Az zavart igazából, hogy a főnökömtől (Pam) béreltük..Mindegy, írtam neki egy sms-t, de nem nagyon működnek itt a telóink, szóval mai napig nem tudom, hogy megkapta-e. Na de vacsora után kimentünk az étteremből, és realizáltuk, hogy az én bukósisakom nincs meg. Egyedül az enyémet ellopta valaki..Mondom ilyen nincs..És pont akkor, előtte még el is gondolkodtam rajta, hogy bevigyem-e magammal, vagy se, de hát úgyis mindig kint hagyjuk. Számomra ez volt a mélypont amúgy. Hazamentünk, én meg úgy döntöttem, hogy már maradok otthon, semmi kedvem nem volt semmihez, a többieknek viszont volt még mehetnékük valahova. Meg különben is, a Kannára is kellett valakinek vigyáznia, akinek combtól bokáig begipszelték a lábát, és egy hétig feküdnie kell, és a wc-re sem tudott kimenni egyedül (azóta már megtanult .:)) Ja meg a couchsurfinges Chris-ről se feledkezzünk meg, aki a lehető legjobbkor volt nálunk..:D-őt is be kell engedni valakinek ugye...
Térjünk át a vasárnapra. Reggel Anna közölte, hogy éjszaka sikerült kb 11-szer (ha jól emlékszem) hánynia valami pad thai-tól, amit hazafele vettek. És még mindig rosszul van, ki sem bír kelni az ágyból, láza is van stb. A másik ágyban ugye Kanna. A Lilinek meg itt volt valami haverja, akit ők kísérgettek, szóval rám és Gáborra várt a robogó probléma megoldása. A terv a következő volt: elmegyünk először a robogóhoz, megnézzük, hogy TÉNYLEG nem működik-e (mert a férfiak nem hiszik el ugye..), majd bemegyünk az ő hotelébe szólni, hogy nem mennek a héten, lévén, hogy a Kanna nem bír létezni, ő meg segít neki. Ezekután irány a RatiLanna, mert persze nyilván nem értem el Pam-et, és jobb személyesen szólni, meg hétfőn úgyis szabadnapja van, szóval megbeszélhetnénk, hogy majd akkor szedjük össze a járgányt.
Na lássuk a megvalósulást:
Elindultunk. Mikor megérkeztünk a helyre, ahol a robogót hagytuk, akkor realizáltuk, hogy az az utca nem más, mint a sunday walk utcája, tehát hatalmas piac, és ilyekor le van zárva mindej jármű számára. Már azt hittük, hogy elvontatták, amikor végre megpillantottuk két árus standja között. A harmadik épp a robogó helyére akart volna pakolni. Örült is mikor meglátta a gazdákat, csakhogy mi meg rájöttünk, hogy nincs nálunk a lánc kulcsa...:D Oké nagy nehezen megbeszéltük velük, hogy otthagyhatjuk, és felvittük a járdára, ami nyilván nem egy egyszerű művelet, mert volt vagy száz kiló, és ugye nem lehetett beindítani.
Remek, mehetünk a szállodákba. Gáboréknál semmi gond, elég hamar tudomásul vették a történteket. Hozzánk épp vacsoraidőben érkeztünk meg, megpillantottam az egyik kolegámat, Kangot, szóltam neki gyorsan, hogy Pamet hívja már oda légyszi. Dehát neki ma day off-ja van...Ilyen nincs mondom, neki hétfőő az, hát tudom!  Ja de megcserélte mert holnap lesz teambuilding nekik, így muszáj ottlennie. Na mindegy, Kangnak vázoltuk a helyzetet, és megkértük, hogy hívja fel a főnököt, mert mi nem értük el...Na ez végre sikerült, hála az Égnek Kang pont olyan, aki tud angolul, bár volt egy kis képzavar, mert azt hitte, hogy rendőrök tettek láncot a motorra..De siker.
Ma hétfő van, és a következő a helyzet: Először is rájöttünk, hogy Anna valószinűleg nem a pad thai-tól lett rosszul, hiszen ugyanazt ette a Gábor is, hanem az éttermi kajától. Ami bolognai spagetti volt számára. és amúgy tényleg tuti, hogy attól, mert ha a pad thai lett volna, attól Gábor is hányt volna, illetve esünkbe jutott az én cordon blue-s rosszullétem is. Ez amúgy annyira durva szerintem. Azt hinné az ember, hogy az utcai árusoktól vett ételtől előbb lesz beteg, mint az éttermi koszttól..Hát nem! Mindenesetre kb tökéletesen produkálta a szalmonella tüneteit, az étkezéstől számított 6 óra után előjövő hányástól kezdve, a hőemelkedésen keresztül a végtagfájdalomig.  De már jobban van, tényleg! Kanna meg megtanult elmenni wc-re egyedül.
Én meg ma egyedül mentem munkába, mert Lili kivitte a reptérre a haverját. Izgi volt, főleg hazafelé, amikor a délutáni vihar következtében akkora belvíz volt, hogy kisebb Balatonokon gázoltam keresztül. Na de délben találkoztunk Pam-mal, Peth-tel, aki kicsit szerelmes belém :D, és Nungning-gel, aki szintén egy délutános kolegina. Elmentünk kocsival a helyhez, mondanom sem kel, hogy ahogy néztem ki az ablakon, nem láttam sehol a robogót, mármint ott, ahol hagytuk. Majdnem elsírtam magam, mert már éreztem, hogy ellopták. Gyorsan kiszálltunk a Peth-tel megnézni, aztán kzelebbről már láttam, hogy ott van az, csak eltakarta egy red car. Húú, kisebb kő esett le a szívemről. Viszont hihetetlen, hogy mennyire szerencsés helyen robbantunk le, komolyan. Ugyanis kb egy utcányit kellett csak odébbtolni, és ott volt egy szervíz. Kész csoda! Otthagytuk hát, én meg megtört fejjel ültem..De rendesek voltak, Pam mondta, hogy "you not bad, you not wrong" Peth meg még odáig is eljutott, hogy "not your fault". Tudom amúgy, hogy nem az enyém, de mégis így éreztem kicsit, mert ugye alattam ment tönkre. Egyelőre nem tudom mi lesz most, de otthagytuk a szerelőnél, és utána még ebédelni is elvittek! Olyan aranyosak voltak..Aztán 1-re mentünk vissza, mert nekik folytatódott a teambuilding. Ennél több hír most nincs ezügyben.

De amúgy úgy érzem, jót tesz nekem, hogy kicsit ilyen "nemtörődöm" emberekkel vagyok körülvéve, mert így én sem stresszelek annyit a dolgokon.

Szóval remélem rendbe jön minden, de inkább már csak mosolygok ezen, hogy mennyi minden összejött..

Ja és egy vicces sztori a végére. Beszélgetünk múltkor Aom/Pig/Antonio-val. Mutattam neki egy Hurts számot, kérdeztem, hogy tetszik-e neki. Mire ő: hát igen, de nem annyira az én stílusom. 'Akkor mi a stílusod?'-kérdem én. 'Tudod r'n'b, pop, hip-hop..you know...' 'Ó, és ki a kedvenced?' 'LINKIN PARK!!!'

Sok puszi Mindenkinek!