thai 12

Sziasztok!

Jelentem, minden oké. Szépen gyógyulnak a sebeim,  a lila foltok a vártnál hamarabb halványulnak, és a horzsolások is már sokkal emberibbnek néznek ki. Ismét dolgozom, még mindig unalmas, de a kolegáim továbbra is jófejek, és nagyon jól esett, hogy mennyire örültek a visszatérésemnek.. e még a vendégek is..Vagyis csak egy német házaspár, akik minden évben megszállnak egy hónapra a szállodában, szóval elég nagy törzsvendégek. Ők is, amikor visszatértem, egyből kérdezgettek, hogy minden rendben-e, és mondták a kolegák hogy amikor otthon voltam, akkor is csomószor hiányoltak..Amúgy ma mentek el, és mindenkit végigölelgettek, engem is, ami kicsit fura volt, de azért valahol megható.

A hétvégén amúgy csodálatos élményben volt részem, amikor elmentünk a Yee Peng nevű fesztiválra. Ez egy buddhista ünnep, amit az esős hónap végén tartanak meg, és az a lényege, hogy lámpásokat engednek az égbe amelyek egyrészt a múlt rossz dolgait, másrészt a kívánságaikat szimbolizálják. Ha látta valaki az Aranyhaj című (amúgy szuper) animációs mesét, annak mondom, hogy pont olyan, mint amilyen Aranyhaj szülinapja.. Egyszerűen leírhatatlan az a látvány, amiben részünk volt, sajnos a képeim sem adják vissza. Amúgy lesz még egy ilyen fesztivál, nov. 6-án, annak Loy Kratong a neve, de amúgy senki sem volt képes eddig elmagyarázni, hogy mi a különbség a kettő között...Viszont az nagyobb lesz, meg elvileg az inkább a turistáknak van, míg ez a múlt szombati a helyieknek. A neten meg azt olvastam, hogy az egyik indiai a másik meg kínai eredetű és itt keverednek, és megtartják mindkettőt. Aztán azt is mondta valaki, hogy a Yee Peng a Loy Kratong része...
Amúgy ide Krisztivel (ő a 6. magyar lány) mentem, mert a többiek nem akartak korán elindulni, én meg úgy voltam vele, hogy mindenképpen jó helyről kell látnom, így a hónom alá csaptam őt, hogy nosza. :D Útközben, egy piros lámpánál egész pontosan, összebarátkoztunk egy taiwani meg egy kínai lánnyal, és végig velük voltunk az ünnepségen.  Tök jófejek voltak, nagyon aranyosak. Taiwanival sem találkoztam még soha..ahogy chileivel sem.

De utóbbit is "kipipálhatom" egy nagyon harsány Sebastian nevű fiú személyében, aki nagyon-nagyon örült neki, hogy tudtam milyen alakja van a hazájának (csak egy csík ugye:D). Sokat nem beszéltünk vele, pedig nagyon vicces ember volt és minden dél-amerikaiakról akotott elképzelésem igaznak bizonyult a vele való találkozás után; miszerint vidámak, energikusak, és nagyon hangosak.

Persze én is örülök neki, ha valakinek van valami fogalma Magyarországról. Múltkor egy vendég megkérdezte honnan jöttem, és mikor mondtam neki, elkezdte egyből, hogy "kommunist, kommunist!" hát mondtam neki, hogy igen, a múltban az volt valóban, mire kifejtette az öreg, hogy igen ám, ő tudja, mert laoszi és Laosz is kommunista mind a mai napig, és Laosz meg Mo. milyen nagy barátok voltak régen, hurrá! (nem is tudtam..:D)

Ja azt még elfelejtettem, hogy a baleset előtti vasárnap meg voltunk a királyi palotánál és a kertben, ami nagyon szép volt, megérte elmennünk oda azt hiszem.

Amúgy nagyon megszerettem Chiang Mai-t, tényleg, olyan fura, hogy már csak két hetet leszünk itt, ha ezt a mostanit nem számítjuk. Emlékszem az első napra, amikor megérkeztünk, néztem, hogy hát nem egy szépség ez a hely, de legalább a környéken van csomó látnivaló..De ma már úgy nézem a várost mindennap, hogy melegség tölti el a szívem közben..Nem ragozom, tényleg megszerettem. A sok egyirányú utat a folyó mentén, a folyót magát, a városfalat, a hatalmas szállodák mellett lévő kis vityillókat, és a minden utcasarkon megtalálható seven-eleven-eket.(=ázsiai cba)

Néhány szösszenet a végére:

#1
M simogatja a hasát, majd mondja, hogy baby-baby. Felvettem a fonalat és megkérdeztem tőle, hogy na és mit szeretnél, fiút vagy lányt? Válasz: "Boy and girl mix together (ejtsd. tugeddddör) same same M." Kész vagyok..:D Nem normális ez az ember..Mindig azt hiszem, hogy már nem tud újat mutatni, de aztán jön egy ilyennel..Amúgy ez a "same same"-ezés tipikus thai, mármint az, hogy duplán mondják...

#2
Pig/Aon/Antonio megint megvillantotta latinos műveltségét, amikor közölte, hogy mindent tud az európai fociról, mert imádja. Igen?-kérdem én, és melyik a kedvenc csapatod? REAL MADRID! és a kedvenc focistád? CRISTIANO RONALDO!!!!

#3
A "handsome" kérdéskör továbbra is az egyik leglényegesebb témája a mindennapoknak. Láttam fb-on, hogy a főszakács kapott vmi kitüntetést, így mikor találkoztam vele a szállodában, mondtam neki, hogy gratulálok. Mire mi volt az első kérdése? Láttál fb-on? És...handsome, handsome?

#4
Szokásos beszélgetés thaiokkal:
-Where are the napkins?
-Yes, yes, no, no!

-What can I do now?
-Oké, oké no problem!

#5
Vagy a vendéglátásban, amikor az új-zélandival ettünk /ez az ő párbeszéde a felszolgálóval/:
(pincér kezdi mérhetetlen udvariassággal)
-What do you want?
-What do you have?
-Padthai!
-Hmm ok...with pork?
-No!
-Chicken?
-No!
-Ok what do you have?
-Shrimp!
-Well then shrimp...:D

#6
De legalább van önkritikájuk..Mai beszélgetésünk Pammel, melynek során épp egy közös ismerősünk (Jack) külsejét írtam le neki. Magyaráztam neki, hogy hát nem túl férfias, kb velem egy magas, semmi izom, inkább sovány és nyeszlet, stb. Kerestem a szavakat: He looks like a...a...
Pam: an asian? :D exactly. (Szegény Peth meg a maga 150 centijével épp akkor sétált be prezentálva a hallottakat...)

Képek: Yee Peng

Royal Park Rajapruek

11. bejegyzés, melyben beszámolok a balesetről és az azt követő napokról

Kedves Olvasóim!

Zajlik az élet Thaiföldön. És ez-ahogy már korábban említettem egyszer- nemcsak a jó élmények gyüjtését jelenti, hanem a kellemetlen események átélését is.

Na de csapjunk a közepébe, in medias res: hétfő reggel közúti balesetünk volt.

Mielőtt bárki nagyon megijedne, leszögezem, hogy már otthon vagyok, és nincsen nagyobb bajom, hála Istennek! De jöjjenek a részletek.

Hétfő reggel, ahogy mindig, épp munkába tartottunk a frissen megjavított kék robogónkkal. Általában váltogatjuk, hogy ki vezet, most épp Lilin volt a sor. Kb 2 percre lehettünk a szállodától, amikor a baleset történt. Egy pékárut szállító kisbusz az út közepén a dupla záróvonalon kívánt megfordulni, mi pedig, ahogy a többi robogó is, ki akartuk kerülni előlről. Mivel nem jelzett semmit, nem lehetett tudni mit akar, igazából egy helyben állt, azért mentünk előlről, mert nem akartuk, hogy véletlenül hátratolasson és ne vegyen észre, előlről meg nyilván látja, hogy jövünk...Nos a 3 emberből, aki elől ült a kocsiban mégsem volt képes egy sem észrevenni minket, és sikerült pont akkor elindulniuk, amikor mi a busz orra elé értünk, így balról jött a találat. Én leestem a motorról, képek vannak csak előttem, fogalmam sincs hogy oldalra, vagy hátra eshettem, tényleg nem tudom...Az ütközés közben egyébként csak az volt az agyamban, hogy: csak álljak fel! Ezt sikerült is abszolválnom, mert amint a földre értem, már fel is pattantam, nézni, hogy a Lili hol van. Hát szerencsére neki nem lett semmi baja, kicsit a fejét kapta el a busz, de el sem esett a robogóval (aminek semmi baja nem lett), tehát kvázi csak én estem le..Mindig a hátsó ember szívja meg, már látom. :) Na de folytatván a sztorit, amint felálltam elkezdtem sírni. Azt hiszem sokkot kaptam akkor, de hát képzeljétek el milyen ijesztő volt ez az egész: folyt a vér a lábamból, a lábfejeim baromira fájtak, na meg a hátam is..De ez mind közel sem volt annyira ijesztő, mint az a tény, hogy balesetünk volt. A könnyeim emellett egyben voltak hálakönnyek is. Azóta sem tudok eléggé hálát adni, hogy nem lett nagyobb baj! A Gondviselésnek köszönhetően az a csoda is metörtént, hogy a baleset után egy perccel felbukkant a helyszínen a Lili egyik supervisor-e, aki épp munkába tartott. Így ő segített mindenben..Nem is tudom elképzelni, hogy nélküle hogy lett volna, hisz a busz vezetője nyilván nem beszélt angolul...Szóval ez a supervisor, akinek amúgy nem tudom a nevét, ott maradt a helyszínelésnél, minket meg bevittek a kórházba. Jött a mentő, befektettek, sziréna, minden. Még kérdeztem is, hogy ez mindenképp szükséges-e. Igen. Arra a két méterre, amennyire a kórház volt, mindenképp. (A mentőben és a sürgősségin nem bírtam nem észrevenni a középkori berendezéseket..) Első körben kitisztították a bal térdemen lévő vérző sebet, majd vittek röntgenre.: fej, felsőtest, lábfej. Én két dolog miatt aggódtam; hogy ne törjön el a nagylábujjam, mert az nagyon fájt- viszont tudtam mozgatni, ill. hogy ne legyen belső szervi sérülésem a hátamnál..Ezután felraktak infúzióra, komolyan, néha az fájt a legjobban...majd bevittek egy szocreál, de végsősoron egészen összkomfortos szobába. Egy ágy, kanapé, tv, hűtő, fürdőszoba. Nemsokára kiderült számomra, hogy magánkórházban vagyunk. Na innentől kezdve fél óránként jöttek az ápolók elsősorban vérnyomást mérni. Ez a hobbijuk amúgy a thai-oknak. Még a legelején mondta is nekünk a szállodában dolgozó amcsi Joe, hogy ha azt mondod, hogy fáj a fogad, akkor is megmérik. Hát jó. Lázamat is megmérték, hál Istennek normális volt..Míg az eredményekre vártunk, számos kolegánk befutott..Hihetetlen volt! Csomóan még egyenruhában..Hoztak mindenfélét,ki nem tudott eljönni, az felhívott skype-on, annyira megható volt az egész! Végre aztán megjött a doktor és közölte, hogy no problem, no broken bones. Megnyugodtunk. De azért rákérdeztünk erre a belső szerves dologra, mert engem főhipochondert nyilván érdekelt az is; de mondták, hogy minden ok, meg a vesém is normális, hurrá! Sőt már aznap hazamehetnék, de azért inkább maradjak benn 24 órát. Szóval benn maradtunk, Lili aludt a kanapén, én meg az ágyban ugye, mondjuk az alvás túlzás, mert gyakran bejöttek elleőrizni az infúziót és ilyenkor mindig  vadul felkapcsolták a vllanyt. De amúgy nem panaszkodom, mert tényleg gondomat viselték. Este bejöttek a többiek is.
A reggel még rosszabb volt mint az éjszaka, mármint alvás szempontjából..Nem túlzok, ha azt mondom, hogy 20 percenként jöttek be az ápolók, de úgy, hogy először bejött valaki egy újsággal. Aztán eltelik  10-20 p ön valaki vérnyomást mérni. Kimegy, 20 perc, és jön a következő áthúzni az ágyat..Azután egy újabb a reggelivel. Hogy miért nem lehet ezeket egyszerre megcsinálni? Érthetetlen :D Mondjuk annyira nem meglepő, ahogy itt észrevettük, nincsenek nagyon hajléktalanok meg munkanélküliek, cserébe ez a "kapun belüli munkanélküliség" működik; mindenhol túl sokan vannak. (Pl a szállodában is megfigyelhető, hogy vannak vagy 8-an a recepción, és soha nincs olyan, hogy mindenkinek lenne feladata..) Na mindegy. Kórházból irány a rendőrség, itt már velünk volt a kordinátor az egyetemről, meg egy másik valaki, szintén onnan, aki amúgy hétfőn is velünk volt. A rendőrség fárasztó volt, és fel sem fogtam, mi történik, de a lényeg, hogy a buszvezető elismerte, hogy ő a hibás, (szemtanúk is voltak) valamint az én egész kórházi ellátásomat kifizette a biztosítója. Hurrá.
Minket pedig hazavittek és azóta itthon tengetem a napokat. Igyekszem nem elhagyni magam, ma pl tervezem, hogy kitakarítok kicsit, mert borzasztó állapotok uralkodnak a lakásban. :D Meg most végre van időm megcsinálni pár dolgot, ami eddig elmaradt. Pl válaszolni az üzenetekre, írni ide :), vagy a legfontosabb: feltenni a hamvasító hajpakolást a hajamra, amit még egyszer sem használtam, annak ellenére, hogy milyen nagy elánnal pakoltam be a táskámba, mint a leglényegesebb dolgot, amit vinnem kell magammal! :D Szóval ilyeneket..
Az egészségügyi állapotom jelenleg a következő:
-mindkét lábfejemen kék foltok, de már közel sem fáj annyira, mint hétfőn, simán rá tudok állni és menni
-bal térdemen nagy horzsolás, már majdnem begyógyult az egész, de ezt még kell fertőtlenítgetnem a legújabb napi rutin részeként. ez szokott fájni, meg betadinozás után néha remeg a lábam, de nem vészes, erre szedem (azt hiszem) az antibiotikumot is
-hátam jobb oldalán horzsolás, ami nagyon szépen gyógyul és már nem is fáj
-hátam jobb oldala az ami a legjobban fáj, de nem a horzsolás, hanem ahol beütöttem..ez így minden nagyobb mozdulatnél, de annyira ez sem, hogy megakadályozzon bármiben
-bal felkaromon hatalmas lilás-sárgás folt, hát ez nem a legszebb látvány, de nem fáj amúgy
-bal és jobb karomon egyaránt lila foltok és kisebb horzsolások.
Összegezve ennyi. Hétfőn már megyek újra dolgozni a tervek szerint.

Jöjjön pár kép, hogy lássátok, hogy minden ok! :)

thai10

Ismét bocsánat a hallgatásért, nem igazán sikerült betartanom, hogy majd többször írok rövidebb bejegyzéseket.

Az elmúlt héten nem történt semmi különös, hétvégén is csak a Grand Canyonhoz mentünk el megint, de immár a Kanna is velünk tudott tartani. Ezt a helyet amúgy csak a külföldiek kedvelik, a thaiok egyenesen félnek tőle, merthogy többen is meghaltak ott. Arra nem igazán tudtak válaszolni, hogy hogyan, egyedül Peth magyarázott valamit arról, hogy sötétben, részegen mentek oda fiatalok...Sokan mondták viszont, hogy a hidegtől begörcsölhet az ember lába, amit itt és most meg is cáfolnék, mert egyáltalán nem hideg a víz. De a legjobb Nungning volt, aki szerint szellemek élnek a tóban, akik lerántják az embereket a mélybe. Kérdeztem tőle, hogy ez valami legenda? Mire ő átszellemült fejjel: Nem, ez a valóság! Tom (még az a régi couchsurfinges arc) viszont úgy gondolja, hogy mindez csak azért van, mert a thaiok nem tudnak úszni. Amúgy meg mindenki megnyugodhat, mert többet úgysem megyünk oda. Pedig ha lenne bárkinek is egy kis üzleti érzéke itt, olyan jó turistaparadicsomot tudna nyitni ott (pl. azzal, hogy kiépítenek egy normális lejárót és nem a sziklákon kell lemászni)..De végülis nem baj, így legalább megmarad a táj maga vadregényes szépsége.

Ami viszont újdonság, hogy voltunk egy ladyboy show-n. Hű. Nem is tudom mit mondjak, nehéz magamnak is bevallani, hogy élveztem. :D Lehet, hogy csak a környezet teszi, de már egyáltalán nincs bennem semmi viszolygás a látványuktól. A show amúgy abból állt, hogy ismert és kevésbé ismert számokra tátogtak és táncoltak. Néha felkerült egy-egy férfi a színpadra..na hát őket szétszedték..:D De alapjáraton azt kell mondanom, hogy jó volt a hangulat! Tényleg! Csak túl kell lépni azon, hogy ilyen szerzetek csinálják a hangulatot. (1 hónap után annyira nem nehéz..) A legsokkolóbb amúgy az volt, amikor a legszebb "lány" a szám alatt folyamatosan vetkőzött ill. öltözött át, lemosta a sminkét, stb., mígnem a dal végére visszaváltozott férfivé. Csak ámultunk és bámultunk..Mondjuk az sem volt semmi, amikor egy másik meg úgy volt megcsinálva, hogy egyik fele férfi, másik nő, és a duettet, amire tátogott, úgy adta elő, hogy néha az egyik-néha a másik oldalát mutatta. -attól függően h férfi v női hang volt épp soron. Összegezve egyszer megéri elmenni, sőt úgy vélem, itt Thaiföldön szinte kötelező.

Akárcsak a thai masszázs is, amit végre volt alkalmam kipróbálni. (Azóta fáj minden procikám, főleg a belső combom) Amúgy nagyon jó volt, hihetetlen, hogy hogy tudnak dobálni...A végén kaptunk gyömbéres teát is, még sosem ittam ilyen jót.

Ha már itt tartunk, szeretném, ha mindenki elismerően gondolna rám, ugyanis megettem életem első undorító sült bogarát. Sajnos nem tudom mi volt, mert első blikkre csótánynak tűnt, de azt mondták, hogy nem az, hanem hogy valami, ami a folyó mellett él és nagyon tiszta, köszi. Angolul a tücsököt mondták, viszont, amennyire én tudom a tücsök nem így néz ki..Mindegy majd teszek fel képet, és aki tudja, kérem árulja el a megfejtést.

Ki kell emelnem még azt a pillanatot, amikor a Spicy nevű közepesen jó, de cserébe népszerű (mivel sokáig nyitva van) szórakozóhelyen, szombat hajnalban, teljesen váratlanul megszólalt a Balatoni nyár...Elképzelhetitek mit éltünk át akkor. Thaiföldön, egy lebúj diszkóban egyszercsak egy magyar dalt rak be a dj?!!? Azóta sem hiszem el. Pedig megtörtént..:)
Egyébként péntek és szombat estén eljutottunk odáig, hogy nem fizettünk egy fuvarért sem. Még a tuktuk is ingyen vitt, hála a fenenagy meggyőző képességemnek. :) (+Kanna még nem 100%os lába néminemű sajnálatot keltett a sofőrökben azért)

Mi az ami említésreméltó még? Ja igen. Önnevelésem és jellemfejlődésem egyre pozitívabb irányba tart. :D Tudtam, hogy  jót fog tenni Thaiföld, de olyan jó megélni a hétköznapokban ezeket a magamon észrevett változásokat. Gondolok itt arra pl. hogy mennyire megszűnnek bennem a sztereotípiák..Azért viszonylag nyitott embernek tartottam magam mindig is, és elég toleránsnak is, de az előítéletekkel-ha nem is mondtam ki-küzdöttem. Most meg azt látom, hogy ez egyre inkább háttérbe szorul; korábban ki gondolta volna pl. hogy malájok társaságát fogjuk preferálni úm. europidokkal szemben. Márpedig megtörtént! Megtörtént, hogy kb. azt mondhatom, hogy azok közül, a külföldiek közül, akikkel itt találkoztunk, (és volt pár ilyen) a malajziaiak voltak a legklasszabb emberek. Pedig ha valaki, akkor én biztos az voltam, hogy mindig az európai kinézetűeket kerestem, mert annyira idegenek a "másmilyenek". De ez nyilván természetes, mert mindenki a saját "fajtáját" szereti.. Na mindegy..Lényeg, hogy bármennyire is hippsen hangzik, de kezdem komolyan úgy érezni, hogy nem számít már, hogy ferde-e a szemed, vagy piercinged van, vagy tetovált vagy, vagy fekete, hanem csak az számít, hogy milyen ember vagy.

Valószínűleg a sok szalvétahajtogatás okozt/za ezeket a mély gondolatokat. :D A szálloda az utóbbi két napban annyira üres volt, hogy több ízben majdnem elaludtam. Konkrétan egésznap csak szalvétát hajtogattam mostanában, lehet lassan begolyózok. Vagy a sok filozofálás végett kiadok hamarosan egy kisregényt, amit még Oavecz Nóra is megirigyelne... Wansai és Eye, a két délelőtti gyakornok lány, befejezték a gyakorlatukat, így kvázi egyedül maradtam. Azt gondoltam, hogy annyira nem fog ez meghatni, lévén, hogy soha nem tudtunk beszélgetni, plussz legalább ha egyedül csinálom a monoton feladatokat, lassabban végzem, és gyorsabban telik az idő. De hát nyilván nem így lett.. Sosem értettem persze, hogy miről  beszélnek, de azér mégis olyan jó volt, hogy ott voltak. Volt valami élet legalább. Most nincs semmi, azonkívül, hogy M-mel lebizniszeltem, hogy a reggeliből lopjon maracuját, így az mostanában mindig van csomó. Legalább az. :)

Amúgy jól vagyok és minden rendben. Pont ma vagyunk félidőnél.

Most kb. ennyi volt a történés. Jöjjön néhány elefántos fotó még a múlt hétről! :)

#9

Sziasztok!

Na újra itt! Bocsánat a nagy csendért, de a múlt hetem annyira sűrű volt, hogy nem jutottam egyik nap sem géphez. Gyakorlatilag minden este voltam valahol, ami azért nem olyan gyakori itt. No de lássuk szép sorjában.

A hétfőt már leírtam, hogy szervízbe vittük a robogót, erről ennyi elég is. Még egy hét kell neki a szervízben, addig kaptunk egy másikat Pam-től, ami szuper, mert így nem kell a bérelgetéssel bajlódni megint.

Kedden, munka után elmentünk a délelőttös kolegákkal vacsorázni egy olyan helyre, amit leginkább a Mongolian Barbeque-hoz tudnák hasonlítani (meglepő módon Korean Barbeque volt a neve :D), azzal a külöbséggel, hogy itt a kiválasztott nyers, bepácolt kajákat nem adod oda a szakácsnak, hanem te magad sütöd meg az asztalokra beépített grillapon. Nagyon tuti! És ahhoz képest olcsó volt, kb 200 bahtot hagytam ott (=1400 ft), ami mondanom sem kell mennyire jó egy 'all you can eat' helynél. Ja a kedvencem az volt amúgy, hogy megbeszéltem M-mel, hogy értem jön a szállodához, és együtt megyünk el a helyre, mert én nem tudom az utat. Na és úgy van, hogy a személyzeti bejárat egy ilyen lejtő aljában van, és én ugye ott parkoltam a robogóval, M viszont fent, a szálloda bejáratánál. Szóval mondtam neki, hogy felviszem, pattanjon fel. Erre-hát azt hittem ilyen nincs...:D- fogja magát, és beül mögém ilyen női lovaglóülésben. (néhány thai lányra már rácsodálkoztunk, aki így ült hátul a robogón) Na de mondom neki, hogy 'te most viccelsz velem?:D' Mire a válasz: 'De hát így ül egy lady!' Hát kész voltam...:D Mondtam is neki, hogy most az egyszer engedje el minden nőiességét, mert így nem tudok egyensúlyozni..Persze mikor már a saját kis robogónkon ltönk, akkor sem  volt egyszerű a menet, mert ez az őrült úgy ment a városban, hogy életemben először féltem a robogón. Ekkor kiivételesen nem azt kiabáltam magamban, hogy "El az utamból, európai vagyok, ráadásul szőke!", hanem, hogy "El az utamból, egy elmebeteg ladyboy-t próbálok követni!" Tiszta szerencse, hogy egy pink szinű pólóban volt, de még így is néha lemaradtam, hogy utána percekkel később észrevegyem az út mentén, ahogy vigyorog hátra, hogy: "Oké, oké?" Hihetetlen ez a fazon amúgy, kár hogy nem tudom visszaadni a személyiségét, pedig maga egy pszichológiai tanulmány az egész ember..:D

Na de jöjjön a szerda, amikor is az esti programként, a "szerezzünk minél több international barátot projektünk" keretében talákoztam egy új-zélandi fiúval, aki...szerepelt a HOBBITban!! Mennyire menő már?! El sem hittük, mikor mutogatta a képeket jelmezben, meg Peter Jacksonról, aki 3 méterre volt tőle..Mekkora mázlista..Mindenesetre király volt, sosem találkoztam még korábban új-zélandival korábban, szóval ezt is kipipálhatjuk a bakancslistáról.

Csütörtökön elmentünk a Chiang Mai University környékére, merthogy ott sok jó hely van. Ez igaz is, és bosszanodtunk is egy sort, hogy tök jó, hogy itt lehetünk a sulinak hála, de mennyire jellemző a bgf-re, hogy minden más külföldi sulinak a Chiang Mai U.-ak van kapcsolata, csak nekünk a Rajabhat-tal...És az a környék sokkal jobb is, mint a mienk..Na de nem panaszkodom, azért nincs messze tőlünk, csak hát na. :)

Pénteken Zoe, előtte meg megintcsak vacsorázni voltam, és megint a délelőttösökkel. Egy tó partján volt az étterem, egészen jó volt, de semmi különös. Az alkalom meg, amiért összegyűltünk az volt, hogy a másik két gyakornok lány (Eye, Wansai) hamarosan befejezi munkásságát, így nekik volt egy búcsú  kb. Bár nagyon nem értem, mert 2 hetet még tuti a hotelben lesznek, és azután is lesz vmi parti, de hát ők tudják..Van még pár indokolatlan és megmagyarázhatatlan dolog itt, szóval nem akadok már fenn ilyeneken. :D Amúgy nagyon rendesek, hogy pl meghívtak ide is, meg igyekeznek mindenbe bevonni, úgy érzem. És ez tök jól esik! Igaz, hogy kb semmit sem értettem az egész beszélgetésből, de azért mégis jó érzés volt, hogy elhívtak. Kedvenc jelenetem, amikor vettem még egy kis rizst, mire a Pig/Aon/Antonio rám néz ilyen vigyorogva, hogy ho-hó el ne hízz! Na itt kicsit kikeltem magamból, de csak viccesen, és mondtam nekik, hogy hihetetlen, hogy mennyire ekörül forog a világ náluk, hogy ki a kövér és ki nem. De tényleg! Felnőtt emberek, és ez a legfontosabb kérdéskör kb az életükben..Úgyhogy meg is mondtam nekik, hogy mindegy hány kiló vagy, lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben és ennyi! (-azért hihetetlen, hogy az én számat hagyta el, ki gondolta volna ezt pár éve..Látjátok? Micsoda jellemfejlődés! ;) ) Ja mi volt erre drága supervisorom válasza?! "Don't worry! I am ALSO  fatty." :D Oké, itt elengedtem...:D
A vacsi után hazamenten, majd Zoe, ami kiábrándító volt: ladyboyok, melegek és tinédzserek serege...

Szombaton Kriszti munkatársai voltak olyan jófejek, hogy elvittek minket a Doi Inthaton Nemzeti Parkba, ami egy hegy tetején van, ami nem utolsó sorban Thaiföld legmagasabb pontja a 2000valahány méterével. Amúgy tényleg nagyon jó, hogy velük mehettünk, nem is tudom magunktól, hogy jutottunk volna el oda, mert elég messze van, kihagyni viszont kár lett volna...Na de a lényeg, hogy megnéztünk pár vízesést, meg ilyen dzsungeles részeket, meg a tetején lévő buddhista templomot. És fürödtünk egy vízesésben is, ami inkább nevezhető egy folyónak néhány bukkanóval, de olyan lelkesen vittek minket oda, hogy nem hagyhattuk ki. (Persze csak Anna meg én, mert mi vagyunk csak ennyire belevalóak haha :D)
Este eszembe jutott, hogy még hetekkel korábban megbeszéltem a Pam-mel, hogy elmegyünk együtt valahova okt. 4-én..Őszintén reméltem, hogy elfelejti, de nem..:D Én meg nem akartam lemondani a robogós happening után, meg hát amúgy is a főnököm..Szerencsére Anna és Gábor velem tartott, viszont elkövettük azt a hibát, hogy a találkozó előtt vettünk egy omlettet, amit rekordsebességgel termeltünk be. Ja mi persze felöltöztünk kb abba, amit találtunk (gondoltuk egy sörözésre jó az is..), Anna  pénteki ruhájába, én meg konkrétan egy strandpapucsba mentem el..Mondanom sem kell, hogy ezek ketten meg úgy kirittyentették magukat, mintha valami elsőosztályú koktélpartiba igyekeznének. Hát jó, érdekes lesz-gondoltuk, és az is volt, de semmiképp sem rossz. Pamet amúgy nagyon megkedveték a többiek is, és ez az egész szombat este is megint olyan abszurd volt..Ő 42 éves, a barátnője 32, és még ott voltunk mi, mint a 3. generáció a 22 évünkkel. Persze kb egyidősnek tűntek velünk, az a legszebb az egészben.. Egy thaiok körében népszerű helyre mentünk, ahol minden asztalra kb 5 felszolgáló jutott, tehát egy egész hadsereg ugrált körbe. Ez azt jelenti igazából, hogyha már leiszol egy kortyot az italodból, jönnek és újratöltik. Sör esetében újra tesznek bele jégkockát is. (Merthogy itt azzal isszák a sört, nem tudom ezt mondtam-e) Borzasztó idegesítő amúgy, de mindegy. :) A táncos részen meg úgy ment a dolog, hogy 1 óra dj, 1 óra élő zene felváltva. meglepően jók voltak a thai bandák amúgy! Tényleg! És már fel sem tűnnek olyan apróságok, hogy női hangot hallok, és mikor odanézek, egy férfi áll a mikrofonnál..(Tomboy volt.) Ez Thaiföld, gyerekek. Na de innen továbbslisszoltunk -na hova?- a Zoe-ba. De én elég hamar távoztam haza, mert olyan rosszullét tört rám az omlett miatt, amit már rég éreztem..Szörnyű volt, fujj. Szerintem kb lázam is lehetett, de szerencsére reggelre jobban lettem, ugyanis

Vasárnap végre eljött a nap, amikor elmentünk elefántolni! Szóval igen. Ültem elefánton. :) Nagyon izgalmas volt! Legalább annyira, mint amennyire kényelmetlen.. Mi egy Arya nevű jó magas jószágon mentünk Annával, és váltogattuk, hogy ki ül elől, ki hátul. Az elefánt útközben egész kezelhető volt (bár nem biztos hogy a mi vezényszavainkra hallgatott, lehet az utánunk kullogó gondozójéra..), néha hátrafordult lefröcskölni az ormányával, meg mikor elértünk a végcélhoz, a folyóhoz, akkor nemes egyszerűséggel eldőlt oldalra, mint egy darab fa, mi meg estünk le a hátáról. Vicces volt :) Aztán fürödhettünk, meg játszhattunk velük, adtak puszit, felemeltek az ormányukkal, rájuk állhattunk, stb. Mindezt amúgy ilyen autentikus ruhában, amit ott adtak. A szervezés amúgy remek volt, azt el is felejtettem,  hogy ilyen dzsip-szerű, hátul nyitott kocsival vittek ki minket az elefánt kempingbe, ami már önmagában hatalmas élmény volt. A végén megsimogattuk a kis elefántot is, aki amúgy rálépett az Anna lábára..(szerencsére nem lett nagyobb baja, csak fájt neki eléggé), és mentünk tovább egy vízeséshez, ahol megintcsak fürödtünk. Na de mikor elindultunk haza, váratlanul egy akkora vihar csapott le, amilyen még nem volt Chiang Mai-ban (a supervisorom, Path szerint). Hatalmas széllökések, szakadó eső, egyszercsak megálltunk, és nem tudtunk tovább menni mert egy óriási fa rádőlt az útra. Visszafordultunk addig vacsizni, majd később újra útra keltünk, de nem sokkal később egy másik kidőlt fa állt az utunkba. Ja meg még a vezeték is leszakadt, és elektromos tűztől féltek az emberek. A túravezetők ekkor mondták is, hogy jobb lenne, ha ott maradnánk, ill. visszamennénk a camp-be; ebbe mi bele is mentünk, ellenben a drága izraeli utitársunk (5en voltunk a túrán, Gábor és Kanna nélkül 4 magyar lány meg ez az izraeli 50-es arc, aki rettentő idegesítő erőszakos hülye volt..-pl. nem engedte maga elé a négy lányt, merthogy neki kell először felülnie a fánira meg stb...), na szóval ő közölte, hogy neki márpedig van vmi gyógyszere, amit be kell szednie, különben baj lesz. Nem is értem, hogy ha ennyire fontos ez, miért nincs mindig magánál?!! Nagyon idegesek voltunk, mert képes volt 7 másik ember (mi 4en meg 3 szervező) épségét kockáztatni azzal, hogy ragaszkodott a hazaúthoz, úgy, hogy mondták, hogy veszélyes. Így aztán elmentünk a kerülő útra, ami tiszta sár volt, és what a surprise, be is ragadtunk..Szóval egy újabb "mármegintmitcsinálunkésholvagyunk" jelenet következett, amikor kiszálltunk segíteni megtolni a kocsit a bokáig érő sárba; Anna, Lili, és, meg a két 50 kilós thai csaj. Az uraság persze a kocsiban ült..Nyilván meg sem mozdult, cserébe a kerékből már jó égett szag kezdett terjengeni.. Végül nagy nehezen egy traktor kihúzott minket, így tudtuk folytatni az utat haza. Amúgy szerencsére nem volt semmilyen pánik hangulat, mi kb nevettünk az egésze, hogy ilyen nincs, hogy megint volt egy jó napunk, aztán hazafele megint történik valami..De a túravezetők is jól kezelték az egészet, pedig kis fiatalok volta, nem is olyan régóta dolgoznak a cégnél. Ja és megjegyezném, hogy megint rengeteget köszönhetünk a Gondviselésnek, hogy ez a vihar nem akkor tört ránk, amikor pl az elefántok hátán ültünk az erdőben, mert abba még bele gondolni is rossz, hogy mi történhetett volna, ha ezek az állatok mondjuk megijednek, vagy kidőlnek a fák mellettünk..Na de lényeg, hogy végül szerencsésen hazaérkeztünk.

Hétfőn munka, és semmi különös nem volt, kedden csak annyi, hogy megkaptuk a másik robogót Pam-től, (meg nevettünk vele egy sort a szombat miatt) és elmentünk egy nagy és új plázába, megnézni, hogy itt milyen. Hát ugyanolyan, mint otthon.

Ma nem történt semmi különös, azonkívül, hogy Kang megjegyezte, hogy szerinte ledobtam pár kilót, mióta először látott. Hurrá! Kész szerencse, hogy szombat óta alig kívánok enni valamit, főleg nem thai kaját, aminek jelenleg a szagától is rosszul vagyok. Pedig eddig még én bírtam legjobban a strapát, de sajnos elvéreztem én is, úgy tűnik. :) Azért nem kell aggódni, mert eszek, csak mást, meg nem olyan sokat. :)

Mára ennyi, legközelebb megpróbálok inkább több rövidebb beszámolót írni.
Sok puszi Mindenkinek! :)

A képek szombaton készültek, az elefántosok majd legközelebb jönnek, csak cd-n kaptuk meg őket, és persze csak Gábor gépén van cd olvasó, azt viszont most épp használják..

Ja és még három katasztrófaturista fotó a viharról:

csak annyi, hogy...

ígérem holnap írni fogok!!!